Egy reggel felkerekedtem, hogy megnézzem az Indrani templomot, ami nem messze van a Thameltől. A Katmandu-völgy őslakosai - a newari népcsoport - éppen ünnepelt itt és szerte a környező templomokban, ami sok füstöléssel, virághintéssel és vizibivalyok lefejezésével járt. A mit sem sejtő áldozati állatot a szentély elé terelték, a lábait gúzsba kötötték, majd a szarvainál fogva addig feszítették hátra a fejét, amíg az a lapockáihoz szorult. Amikor a tehetetlen bivaly nyakát egy éles késsel felvágták, több méteres távolságban beterítette a közönséget a kiömlő vér. A rángatózó állat fejét végül pár gyakorlott mozdulattal egy perc alatt elválasztották a testétől. Hát igen, a nepáli hinduizmus sokkal közelebb áll a nyers, ősi rítusokhoz, amelyekben az élet és halál sokkal kevésbé absztrakt, inkább konkrét alakban jelenik meg. Erre utalnak az ilyen véres állatáldozatok és az előző írásban említett erotikus templomdíszek is, amiben egyébként az Indrani templom sem szenved hiányt. Sőt, az ún. tantrikus hinduizmusban számos olyan szertartás is található, amelyekben szándékosan túlzásba visznek olyan szenvedélyeket, amelyektől egyébként meg kívánnak szabadulni. Ilyenek például a húsevés, alkohol fogyasztás, a szex és még ki tudja mi minden ;).

Ezek után a Swayambunath sztupához indultam, ami szintén könnyen megközelíthető gyalog. A szó - Swayambu - önmagától felemelkedettet jelent, ami arra a legendára utal, hogy a sztupa alapját képező domb Mandzsusri bodhiszattva látogatásakor önmagától emelkedett ki a Katmandu-völgyből. Mivel a saját erőből való felemelkedés eszméje központi jelentőségű a buddhizmusban, a Swayambunath sztupa is kiemelkedő fontosságú kegyhely a tibeti (illetve vajrayana - gyémánt út) buddhizmus számára. Sajátos eredetmondájából fakadóan nemcsak a szentély épülete, hanem maga a domb is egy sztupának számít, amit zarándokok százai járnak körül, kizárólag az óramutató járásával megegyezően, hogy karmájukat tisztítsák. A legtöbb szent helyhez hasonlóan ez sem csak egy sztupa, hanem egy egész komplexum rengeteg imazászlóval, imakerékkel, szobrokkal, épületekkel, kutyákkal és majmokkal. A közelben található Saraswati szentély közkedvelt a helyi iskolások között, akik a templomot háromszor megkerülve biztosíthatják az istennő közbenjárását a következő dolgozaton vagy vizsgán. A módszer állítólag halálbiztos. 

Következő napon a szálloda mindenesének meghagytam, hogy hova postázza az értékeimet, ha történne velem valami, aztán biciklit béreltem, hogy azzal derítsem fel a Katmandu-völgy egyéb nevezetességeit. Vettem egy pormaszkot is, ami nagyon jó döntések bizonyult. Első utam Pashupatinath felé vezetett, ahol Siva úr egyik kreatív inkarnációját imádják az ájtatos hinduk. Mit ad Isten - ki tudja melyik :) - pont megint egy ünnepet fogtam k! Hatalmas tömeg hömpölygött egyik templomtól a másikig, gabonát meg virágokat szórva, úgyhogy a zarándokok rövid idő alatt bokáig érő masszát varázsoltak a földre. Koldusok és szent emberek - turista szempontból ugyanaz - hada lepte el a környéket, nyomorékokok, vakok, sőt leprások nyújtogatták a csonka kezeiket az ünneplő tömeg felé. Pashupatinath ugyanaz a nepáliaknak, mint Varanasi az indiaiaknak. Az 1600 éves templom komplexum a Bagmati folyó partjára épült. Mindenki azt szeretné, hogy holttestét itt égessék el, és hamvait a folyó vizébe szórva kikerüljenek a reinkarnáció körforgásából. A halotti máglyák füstje folyton megülte a környéket. Sajnos a legfontosabb templomok rézveretes kapui zárva voltak a hitetlenek előtt, ezért csak a többméteres háromágú szigony - Shiva szimbóluma - csúcsát láttam kikandikálni a magas falak mögül.

Ezután a Katmandu-völgy másik híres sztupájához tekertem, ami az egyik legnagyobb a világon és legalább hétszáz éves. Ekkor már kissé a pokolba kívántam a biciklizést, őszintén szólva. A sztupa egy ötszintes, sajátos alakú építmény, szimbolikában gazdag jelentéstartalommal. Építése szigorú vallási felügyelet alatt, régóta meghatározott módon történik. A belseje tömör, de különböző kamrákban értékes tárgyakat szoktak elhelyezni, mint például drágaköveket, szobrokat, nemesfémeket, szent szövegeket (mantrákat) tartalmazó tekercseket, szent emberek relikviáit stb. A szögletes alap jelképezi a föld elemet és ennél fogva az egész anyagi világot. A kupola alakú rész a viz elem, másrészt az anyagi világ kötöttségeire való ráeszmélést szimbolizálja. Fölötte a buddha szemekkel ellátott kúp a tüzet, és megvilágosodás tizenhárom lépcsőjét jelképezi. A rúd a levegővel és a megvilágosodott állapottal vonható párhuzamba. A legfölül lévő esernyőszerűség az ürességet és a nirvanát jelenti. A sztupa körül számos tibeti buddhista kolostor található. Sok külföldi jön ide buddhista filozófiát vagy teológiát tanulni, úgyhogy van itt egy kis turistagettó is. Az egyik tibeti étkezdében megkóstoltam a tibeti kását, a tsompát (ejtsd: cömpa), nem sejtve, hogy később Bodhgayaban mennyit fogok enni belőle. Innen még tovább biciklizve egy izzasztó hegymenet után elértem a Kopan kolostort, amit kifejezetten nyugati tursitáknak szántak, akik Nepálban akarnak megvilágosodni. Ennek a szomszédságában van a Gokarna Mahadev kolostor, ami az óriási "egyesülésben lévő" buddha szobráról nevezetes - most már mindenki mindenki sejtheti, hogy mit jelent ez -, én mégis arról jegyeztem meg, hogy a kolostor kutyái megették a nadrágomat. Sajnos a lábam is benne volt, úgyhogy kicsit aggódtam, mert annó megspóroltam a veszettség elleni oltást. De végülis életben maradtam, nem? ;) 

A Katmandu-völgyben lévő három város közül Patan a második legnagyobb. Az aktuális sztrájkot kicselezve busszal jöttem ide. A patani Durbar tér még katmanduinál is nagyobb építészeti csemege, de én ilyenekhez nem értek, úgyhogy szimplán csak tetszett. A térről nyílik egy tényleg remek múzeum, ami rávilágít a hinduizmus és buddhizmus különböző irányzataira. Patan is egy olyan hely, ahol érdemes eltévedni egy kicsit, és bolyongani az utcákon, mert hihetetlen dolgokkal futhatunk össze. Van például egy Arany Templom - na nem olyan, mint a szikheké Amritsarban - , de ez is éppen eléggé díszes. Valójában ez egy buddhista kolostor, a belső udvaron egy gyönyörű tripla tetejű szentéllyel. A megszólalásig élethű réz állatszobrok őrzik a szerzetesek nyugalmát.

Egy helyi, elfelejtettem nevű csemege - köleses lepényszerűség rásütött tojással és darált hússal - elfogyasztása után még éppen visszaértem Katmanduba sötétedésig. Következő nap sajnos elhagytam a várost, és Lumbinibe, buddha szülőhelyére utaztam.

2008.11.25-27

A nemegyszerű út után nem volt egyszerű a szálláskeresés sem, végül a Hotel Pushkar egyik nyirkos, ám meglepően nagy szobájában szálltam meg (kb. 1,5 euróért). Katmandu egy elképesztő hely, szabadtéri múzeumnak is elmegy. Több száz meg ezer éves szobrok, épületek állnak az utcákon, néha a helyiek törülközőt szárítanak rajtuk, annyira nem mennek különlegesség számba. A tempó sokkal nyugisabb, mint Indiában, és a helyiek is kedvesebbek.

A város elsődleges turistagettója a Thamel városrész, a külföldi turisták globalizált igényeire szakosodott kerület. Ez alatt a "Franciapékség"-élőzenés söröző-sztékház-túrabolt-szuvenírbolt-szállodaétterem tengelyre felfűzhető szolgáltatóegységeket értem. Ettől eltekintve nem rossz környék (én is külföldi turista vagyok :), lehet itt kapni mindent, amire szükségünk van, de főleg azt, amire nincs. Ez utóbbiak közé főleg a tigrisbalzsam, a hegyivezető meg a hasis tartozik, mert ezeket minden tizedik méteren tukmálja valaki. De hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örültem én is néha valami péksüténynek ami a sok idegen kaja után egy kicsit a hazai ízekre emlékeztetett. Itt futottam össze egy csomó ismerőssel, akikkel még Indiában találkoztam és tőlük hallottam a mumbayi terrortámadásról is.

A másik szállókkal telezsúfolt rész a Freak streat, a Csodabogarak utcája. Ez a környék régen, a hippikorszakban volt divatos. A vicces kedvű nepáliak a nyugatiakról nevezték el az utcát, akik a rikító bőrükkel meg az idétlen hajukkal szédelegtek az utcákon egyik hasisbarlangtól a másikig. Mára ez a környék már nem olyan népszerű, ezért én ezt a környéket sokkal kellemesebbnek tartottam, mint a Thamel-t. Itt már helyi kajáldákat meg boltokat is lehet találni, nem csak külföldieknek valót. És ide sokkal közelebb van a Durbar tér is, ami Katmandu egyik csodája, mellesleg a világörökség része. Itt egy kis ízelítő erről a hihetetlen helyről meg Katmandu egyéb szépségeiről a "Baraka"c. film nyitó jeleneteiből (a 3:26 másodperctől a egészen 7. percig). 

Katmandu forrongott, amikor ott jártam. Két gyerek holttestét találták meg, egy építkezésen és senkinek (rendőrséget is beleértve) nem volt fogalma arról, hogy ki és miért ölte meg őket. Emiatt éjszaka elnéptelenedett a város, nappal meg sok helyen felvonulásokat, tüntetéseket tartottak. Tiszta krimi. Egyébként nekem tök biztonságosnak tűnt, sötét éjszaka is mászkáltam az utcán és nem történt semmi rendkívüli, hacsak nem a realitás érzék elvesztését vesszük, amit a kihalt Durbar tér okozott a sötétben :).

És ha már gyilkosságnál tartunk: Nepál királyság volt nem sokkal ezelőttig, és a királyt isteni lénynek tekintették, csakúgy mint Japánban. Na, 2001 június 1.-én a bekkatant trónörökös (Dipendra) egy meghitt családi ebéden két automata fegyverrel LEMÉSZÁROLTA apját - Birendra királyt - anyját, és még 7 királyi rokont, majd saját magát. Ez az eset az elképzelhetetlenségig sokkolta a közvéleményt, és végül 5 évvel később a királyság bukásához vezetett. Az esetről persze számos összeesküvés elmélet született. A hivatalos verzió szerint a koronaherceg egy rómeóésjúliás szerelmi ügy miatt volt feldúlt. Mindenesetre ma az államforma köztársaság, és 2008 óta a maoista párt kormányoz.

A nepáli hinduizmus más, mint az indiai, mert a buddhizmussal szorosabb, az iszlámmal lazább volt a kapcsolata. A tibeti vajrayana buddhizmus is sokat hatott a helyi vallásra, főleg a misztikus elemei. Kevésbé prűdek, a templomok gerendáin decens pornójelenetek láthatóak. Néha az extrémebb fajtából is (állatos, démonos, sokszereplős). A vallás sajátos struktúrát ad a városnak. A tudás istennőjének (Saraswati) temploma közelében nyelviskolák, a pénz és gazdagság istennőjének (Laximi) temploma mellett bankok, a fogfájás (!) istenének szentélye mellett fogászatok vannak. Katmandunak még egy saját istennője is van, (Kumari Dewi) aki kisgyerek korától serdülőkoráig marad a posztján, utána halandóvá "válik". 2008 októberében választották meg az új, még csak 3-4 éves istennőt.A kiválasztási ceremónia állítólag olyan sokkoló és félelmetes elemekből áll, hogy csak a tényleges istennő képes sírás és félelem nélkül kiállni. A többiek meg járhatnak pszichoterápiába életük végéig ;).

Amikor sétálgattam, véletlenül betévedtem egy lagzi sátorba is,  amit egy  hindu szentély udvarára állítottak. Mivel ez a negyedik napja volt a mulatozásnak már csak ímmel-ámmal folyt a parti. Azért kedvesen meghívtak vacsorázni, hát gondoltam miért ne. Valami jó erős pálinkával indítottak, nem tudtam, hogy miből készült, úgyhogy csak óvatosan iszogattam belőle. Aztán leültünk egy szőnyegcsíkra vagy huszan (csak férfiak), és mindenki elé kiraktak egy darab újságpapírt, gyakorlatilag az utcakőre. A kaja olyan volt, mint a birkapörkölt, csak vizibölényből készült, mellé valamilyen száraz zabpelyhet ettünk köretnek, meg főtt zöldségeket. Egész finom volt. 

Máshol ittam a thumbát, ami erjesztett köles forróvízzel leöntve, és szívószállal kell inni. Ízre hasonlít a szakéra, és eléggé meg tudja ütni az embert.

A fenti képeket egy malajziai srác készítette, akivel még Indiában találkoztam, és később sokszor összefutottunk. Legközelebb a Katmandu-völgyben átélt kalandokról írok.

2008.11.23-24

A vonat kivételesen pontosan érkezett meg Bikanerbe, úgyhogy reggel 4-kor (brrr...) már le is léptem az alvó emberekkel borított peronra. Kénytelen voltam kómázni a vasútállomás várójában, mert fáradt voltam és még az élet sem indult be. Beadtam a csomagom a megőrzőbe, csak az esti vonatig akartam elütni az időt. Elindultam hát a Jain templomok felé, amik viszonylag messze vannak az állomástól. Meglátszott, hogy ez a város nem egy turistaközpont, mert meglepően kedvesek és önzetlenek voltak az emberek. Egy fazon például tök ingyen elvitt a motorján - a Teheráni tapasztalatokból okulva előre leegyeztettem vele az árat :).
    Mivel ezen a sivatagos vidéken előfordul, hogy 7 évig nem esik az eső a víz nagy kincs.  Ezért a vízvezeték eljövetele előtti időkben amiből lehetett, kispórolták a H2O-t. Így történhetett, hogy a Bhandeswar (nem Bundeswehr :) templomot víz helyett 40.000 tonna tisztított vaj hozzáadásával alapozták. Állítólag nagyon forró (40+) nyári napokon a padló még több száz év elteltével is zsíros lesz. Könnyű lehet ilyenkor a jótékonykodás, csak feltörlik egy darab kenyérrel a padlót, és kész a zsk :)
    Többen is mondták, hogy van itt egy hindu templom (Karni Mata), amit látni kell. Hát gondoltam nem nézem meg a huszadik ugyanolyan mogul erődöt is, elmegyek inkább oda. Egy Deshnok nevű településre buszoztam, ahol rögtön megtaláltam a templomot. Mint minden szent helyen, itt is le kellett venni a cipőket, csak máshol nem hezitáltam annyit, mint ez előtt...Ugyanis ennek a templomnak a közkeletűbb neve Patkány Templom.
    A legenda szerint Karni Mata, a bölcs asszony egyszer megpróbálta feltámasztani egy történetmondó gyermekét, de kudarcot vallott, mert a lelket már elfogadta  Yama halálisten így az reinkarnálódott emberi alakban. Karni Mata feldühödött, és megfogadta, hogy attól fogva egy családtagja sem fog Yama kezei közé kerülni. Ezért minden elhalálozó rokon ideiglenesen patkányalakot ölt, amíg újra nem születik a családba.
    Ezrével nyüzsögnek, örvénylenek benn a  gusztustalan kis rágcsálók, akiket a hinduk nagy tiszteletben tartanak. A patkányok rengeteg kaját, főleg édességet és tejet kapnak, amiből a templom személyzete néha csipeget egy kicsit... A patkányok egyébként nem irigyek, annyira el vannak látva minden földi jóval, hogy nagyon békések,  játékosak és vendégszeretőek. Ha  pajkosan átfutnak az ember csupasz lábfején,  az az istenek különös kegyét jelenti, ha meg sikerül kiszúrni egy albínó rágcsálót, az tuti lottó ötös :).
    Valami egyéb furcsaság is volt a templomban. Hatalmas kemence-katlanokban tüzet raktak és roppant üstökben kavargattak valami  édes kajaszerűséget. Nem tudtam kideríteni, hogy ez a patkányoknak lesz-e vagy sem, de nem hiszem mert ahhoz tényleg nagyon sok készült. Amit valószínűnek tartottam, hogy az itt készült finomság áldott, és ezt árulják a templom körüli bódékban. Az úri közönség meg eldönti, hogy kinek a belében végezze. Nesze neked HACCP :) Este a vonattal utaztam tovább Amritszár felé. (Az alábbi képek nem sajátok, hanem a netről származnak, a templomban egyébként nem szabad fényképezni)