Világjárás Retrospektív

4 eszement hónap eseményei Törökországban, Iránban, Indiában és Nepálban. A fene se tudja, hogy éltem túl, de ha már így alakult, utólag megírom, hátha érdekel valakit :) Alant a térképen láthatóak a meglátogatott települések. Ha kíváncsi vagy valamelyikre, commentezz, és arról írok legközelebb! A blog minden héten szerdáig frissül!

Mitmiérthogyan?

Térkép

Friss topikok

Amritszár a szikh szakállkirályság

Hob Gadling 2009.06.25. 11:02

  Amritszárban bárhová néz az ember, szakállak tengere fogadja. Pánzsáb állam fővárosában koncentráltan vannak jelen a szikh vallás követői.. A szikhek könnyen felismerhetőek, mert minden körülmények között viselik az "öt jelképet". Az "öt K"-ként is emlegetett szimbolikus jelentőségű tárgyak/szokások a következőek: vágatlan hajKorona ,hajKefe, boKszeralsó, Karkötő és Kés. Ezeken felül minden szikh férfi súlyos arcszőrzetet és társadalmi státuszának megfelelő turbánt visel, ez utóbbiból a fiatalabbak leginkább Reebook, Nike vagy Puma gyártmányút. Fedetlen fejjel és cipővel nem lehet bemenni a szikh szent helyekre.

   Itt van egy videó hangulatcsinálónak, ahol a szikhek dobolgatnak meg énekelnek, meg vannak képek az Arany Templomról is.

   A vasútállomásról egy degeszre tömött busz szállított az Arany Templomhoz. Amilyen zord külsejűek ezek a szikhek, olyan kedvesek. A kissé középkorinak tűnő ruházatukat még lándzsával vagy szablyával is súlyosbító őrök tört angolságukkal birkatürelemmel irányítgatnak mindenkit a megfelelő helyre. Az Arany Templomban naponta ezrek fordulnak meg, nem csak szikhek, és nem is csak turisták. Sokan az ingyen kaja miatt jönnek, amit a templom erre kijelölt termében, a nap 24(!) órájában  szolgálnak fel. Átlagosan napi tizennégyezer adag kaját osztanak ki az önkéntesek, amiket önkéntes szakácsok önkéntes adományokból készítenek. Azt hihetnénk, hogy ilyen nagy mennyiségben csak ehetetlen moslékot lehet készíteni, pedig nem így van! A csepatiból (kovásztalan kenyér), dhalból (lencseleves-főzelék) és valamilyen édességből (pl. halwa vagy kheer) álló menü kifejezetten finom. Csak arra kell figyelni, hogy mindig tisztelettudóan, két kézzel nyúljunk a kaja felé, ha kérünk. A kaján kívül a szállás is ingyenes. Persze önkéntes adományokat szivesen vesznek.

   De térjünk vissza az Arany Templomhoz. A szent tó közepén álló gyönyörű épület (Darbar Sahib) teteje tényleg arannyal van beborítva. Itt őrzik a szikhek szent könyvét a Guru Granth Sahib-ot, amit a 10. szikh guru írt, hogy onnantól kezdve ne emberek, hanem a tanítások összessége vezesse a híveket. A könyvet élő személyként kezelik, ezért minden este elviszik pihenni, és hajnalban teszik vissza.
    A szikhizmus az ötödik legnagyobb szervezett vallás a világon kb. 25 millió követővel. Indián kívül jelentős közösségeik vannak Malajziában, Kanadába, az Egyesült Királyságban és az USA-ban. A XV. században Guru Nanak által alapított szikhizmus a hinduizmus, buddhizmus és iszlám "keveréke". Egyetlen Istent ismer el. A karma, a lélekvándorlás és a nirvána is megtalálhatóak a tanai között. A szikhizmus elítéli az önsanyargatást. Elvárja híveitől, hogy családot alapítsanak és erkölcsös életet éljenek. Minden szikh feladata, hogy a lelkében rejtőző "öt tolvajt" tetten érje és kipenderítse életéből. Ez az öt tolvaj a vágy, a harag, az irigység, a kötődés és a büszkeség. A morális tanítások között  jótékonykodásnak és az önfeláldozásnak kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. A szikhek nem gondolják, hogy vallásuk egyedül üdvözítő lenne és magukat sem gondolják kiválasztottnak, ezért nagyon toleránsak minden más hitrendszerrel szemben. Bár nagyon békeszerető emberek, a jogos önvédelemtől nem riadnak vissza, és erre a történelmük során alaposan rá voltak kényszerítve. Sőt, ennyire véres változatosságot talán egyik nép vagy vallási csoport történelme sem képes felvonultatni, mint a szikhek, akiket a hinduk és a muszlimok is üldöztek. A szikh múzeumban kaphatnak is belőle ízelítőt azok, akiknek elég erős a gyomra. A válogatott kínzásokat a művészek perverz valósághűséggel festették meg. Van itt élve kettéfűrészelés, forró olajban megfőzetés, belső szerveket saját kézbe adás, gyerekeket az anyák szeme láttára kutyákkal széttépetés, csecsemők karóba húzása,  bátor szikh harcos saját levágott fejét percekig tartás, feldarabolt gyerekekből nyaklánc készítés és az anyák nyakába rakás (ezek után a "gyermekláncfű" és "eszterlánc" szavak is új értelmet nyernek...).
    A legutóbbi erőszakos atrocitás 25 éve történt. 1984-ben szikh szélsőségesek bevédték magukat az Arany Templomba. Az akkori miniszterelnök, Indira Gandhi parancsot adott a komplexum katonai megtisztítására (a Kék Csillag Hadműveletre), amelynek során több, mint ezren haltak meg. Nem beszélve a templom nagyarányú megrongálásáról és megszentségtelenítéséről, ami végül a miniszterelnöknő megorvgyilkolásához is vezetett szikh testőrei által (ezt a testőr dolgot azért jobban meggondolhatták volna a biztonságiak...).
    A hinduk, hogy ne maradjanak le a szikhektől, építettek egy saját "Arany Templomot" a sokkolóan eredeti nevű "Ezüst Templomot", ami minden tekintetben próbál hasonlítani az eredetire, kevés sikerrel. 
   Amritszár második legnagyobb látványossága, az Arany Templom mellett az attari-i határzárás. Attari az egyetlen hivatalos határátkelőhely Pakisztán és India között. A két ország viszonya ugye soha nem volt felhőtlen (pláne a mumbay-i terrortámadások óta...) és ez a határ naponta esedékes zárásakor sajátosan kerül kifejezésre. 
    A ceremóniát mindkét oldalról egy-egy fél focistadion nagyságú lelátóról izgulhatja végig a nagyérdemű. A parádés eseményhez mindkét országból kiválasztották a legmagasabb, legbutább és legpörgébb bajszú leventéket, majd felcsatolható kakastaréjjal adtak nekik méltó tekintélyt. Ezeket a hős katonákat titkos kiképzésük során képessé teszik arra, hogy menetelés közben kinyújtott lábbal rúgják orrba magukat és hogy 10 percig tudjanak ordítani egy levegővétellel. Az alábbi videó remekül megmutatja, hogy mire képesek ezek a szuperlények bevetés közben (hanggal nézd meg!):
 

Hát igen, ez tényleg ilyen.
A határtól visszafelé menet megnéztünk még egy ún. barlangszentélyt, amit én inkább hindu vallásgyakorlati kiképzőpályának neveznék. A komplexumban egy folyamatosan kacskaringózó szűk járaton keresztül kellett egyik istentől a másikig kúszni, mászni, vízben gázolni. A terep remek lenne szakrális paintballozáshoz! Visszafelé összebarátkoztam két franciával (már megint :) akikkel megvitattuk, hogy a fene nagy egzotikumok után már ennénk valami egyszerűt, úgyhogy elmentünk egy pizzériába, ahol sikerült egy-két nagyon vicces képet készíteni egy pizzát rendelő szikh harcosról (ld. a képeket). 
 

 

     A külföldieknek szánt zarándokszálláson nagy örömömre találkoztam két magyar lánnyal meg egy holland sráccal, akikkel együtt utaztunk Dharmsalába, a Dalai Láma lakhelyére.
 
 
2008.11.11-13.

 

Címkék: zene horror halál vallás india templom múzeum hindu lövöldözés zarándokhely panjab sikh

Szólj hozzá!

Amikor a bor issza meg a levét... (Shiráz)

Hob Gadling 2009.05.20. 10:55

    Nem kicsit képzavaros, de igaz állítás, hogy az iszlám forradalomnak a shirázi bor itta meg a legjobban a levét. A város nevét viselő nedű és Mohammed próféta konfliktusos viszonyáról így ír főművében, a Rubáíját-ban Omar Khajjám, a híres perzsa költő, matematikus és alkoholista:

 
"Fentről jött, hogy vidítsa életünk;
Miért gyalázod a Bort, az égi Bűnt?
Ha áldás: miért ne innók, míg lehet?
S ha átok: mondd, ki adta őt nekünk?!"
(Szabó Lőrinc fordítása)
 

    A korhely polihisztor alighanem forog a sírjában (ami Neishapurban van), mert a '79-es iszlám forradalom során kegyetlenül kitépték és felgyújtották Shiráz évezredes hírű szőlőtőkéit. De nem Khajjám lenne az egyetlen poéta, aki kardjába (vagy tollába) dől a hír hallatán, hiszen Shirázban van Hafeznek és Sa'adinak a végső nyughelye is. Mindkettőt Perzsia legfontosabb költői között tartják számon és hát egyikük sem volt absztinens. Ennek ellenére Hafez pédául annyira közkedvelt, hogy fő műve – a Diwan – még a legszegényebb otthonban is a Korán mellett pihen. A könyvet gyakran jóslásra is használják misztikus és sokértelmű mondanivalója miatt.

 
    Shirázba az Eyed-e-Fedr, azaz a Ramadán utolsó napján érkeztem egyenesen Iszfahánból. Egy parkban ejtőztem, ahol kicsit deficites volt a pázsit (nem volt), amikor találkoztam egy francia sráccal, őrült Adriennel. Hogy képet alkothassunk arról, hogy mennyire volt kattant a srác, tudni kell, hogy akkor már 7 hónapja utazott (és még most, 8 hónappal később is) és egyetlen kanyi vasat sem fizetett a szállásért. Kijátszotta a Francia Nagykövetséget, hogy a katasztrófák és a zűrzavar ellenére Pakisztánba utazhasson. Továbbá csomagja felét egy ipari méretű tangóharmónika alkotta - talán a nemzeti identitását hangsúlyozandó - amit soha nem használt, de biztos volt benne, hogy "egyszer még jó lesz valamire". A kaját is többnyire ő maga készítette ütött-kopott főzőkészletével. Egyből szimpatikus lett. A találkozás örömére omlettet sütöttünk az egyik mecset előtti parkban. Egy másik franciával, Juliennel kiegészülve belevegyültünk a piknikező tömegbe, ami a parkokat árasztotta el az ünnep estéjén. Megmásztunk egy lépcsősort, ami egy hegy tetejére vitt, ahol rituálisan feldaraboltunk és elfogyasztottunk egy dinnyét. Olyan magas volt a hegy, hogy jobb ötletnek tűnt inkább a hegy tetején aludni hálózsákban, mint visszamászni. A vadkempingezés amúgyis is legális mindenhol Iránban.
    Másnap megnéztük Perszepolisz romjait. 
   Shiráz belvárosában áll egy Zand kori (1750-1795) erőd, amiben egy kis citruskert, és egy fotókiállítás ígérnek nem túl tartalmas szórakozást. Mondjuk a száz évvel ezelőtti képek Shiráz életéről egész érdekesek. Az erőd egyik bástyája azért ferde, mert fokozatosan süllyed az alagsorában lévő törökfürdő rossz vízvezetékei miatt. 
    Vaqil mecset 48 gyönyörűen faragott csavaros díszítésű oszlopáról és féldrágakő berakásos iwan-jairól (belül boltíves kapuszerűség ami a mecsetek falainak közepén szokott lenni) híres.
    Shiráz a "Kertek városa" nevet nem véletlenül kapta, egymást érik a szebbnél szebb kertek és parkok. A két fentebb említett költő sírja mellett még érdemes megemlíteni az Eram kertet és a Jahan Nama kertet. 
    Igazából Shiráz önmagában nem az a nagyon érdekfeszítő város, nekem is inkább a véletlen találkozások meg beszélgetések maradtak emlékezetesek belőle. Itt egy gyűjtemény ezekből:
 

 

  • Meghívott egy háborús veterán fagyizni, ő mutatta meg, hogy a fagyi úgy a legjobb, ha répalébe teszik
  • Egy motoros mellém hajtott, és ezt darálta angolul: "Hello, hogy vagy, én jól kösz!" és elhajtott.
  • Egy nap a netkávézóban egy bölcsészfejű alak kezdett pisszegni, és fojtott hangon kérdezősködött: Honnan való vagy? Magyarország.... ott kommunizmus volt nem? És mondd, ugye jó volt? Miért nem? Hát, azért biztos jobb, mint ami nálunk van... Ennyiben is maradtunk, mert annyira nem tanácsos politikai diskurzusba keveredni Iránban ismeretlenekkel.
  • Két furcsa sráccal a filmekről beszélgettünk, és kiderült, hogy Magyarországról csak Tarr Béla jut az eszükbe, meg a Sátántangó
  • Az utcán találkoztam két egyetemista lánnyal, akik szerettek volna csevegni és gyakorolni az angoljukat. Ennek én is megörültem, mert eddig főleg csak férfiakkal sikerült szóba elegyednem, így kicsit egyoldalú volt képem a nők helyzetéről. A szokásos dolgok után (igen, utálják a kendőt, igen, jó lenne, ha nem lenne tilos hogy barátjuk legyen, nem nem akarnak rögtön családot alapítani egyetem után) kiderült, hogy a nők szerepe nem elsősorban a politikai vagy vallási rendszer miatt alárendelt (mert azért valljuk be, hogy az, ha nem is annyira mint sokan hiszik), hanem inkább a családok hagyományos és merev értékrendje szerint. Tehát például a fiútestvérek nem engedik, hogy barátot tartasanak a lányok, és a szülők erőltetik az idő előtti házasságokat. Azért a nőket sem kell félteni, mindent megtesznek, hogy kibújjanak a szabályok alól. Megnéztük együtt Sa'adi sírját, és ettünk faludét, ami egy helyi jégkrémfajta, citromlével leöntött jeges tésztadarabkák. 
    
    Ramadán alatt érdekes volt, hogy a kenyeret nem reggel, hanem este szerezték be a háziasszonyok. Ilyenkor a pékségek különböző fajta kovásztalan kenyereket - naant - sütnek a vásárlók szeme láttára. Nekem a kedvencem az a fajta, amit hatalmas kemencében, kavics ágyon sütöttek, és amikor elkészült, ki kellett ütögetni a beleragadt köveket :)

 

 

 


Ezután éjszakai busszal Kermánba utaztam.

 

 

 

2008.10.01-04 

Címkék: irán kilátó park fagyi gasztronómia kert muszlim zarándokhely mecset ramadan perszepolisz shiráz

1 komment

India tündérmesegyára - Bollywood

Hob Gadling 2009.05.08. 00:00

  Mumbay-ben – illetve régi nevén Bombay-ben – bollywood-i filmet nézni még a terroristatámadások ellenére is nagy élmény. Hiszen kevés olyan hely van a világon, ahol egy akció-thrillerként beharangozott film hemzseg a vidám táncjelentektől, vagy ahol élő filmszínészeknek templomot szentelnek, és imádkoznak hozzájuk. Arra is ritkán akad példa máshol, hogy a közönségnek tetsző jeleneteket a mozigépész visszatekerje, és újból lejátssza. Mindezek – és még sok egyéb furcsaság – Indiában a filmes kultúra mindennapos részei.

    Bár India számos vidékén készítenek filmeket, mégis Mumbay az indiai mozgókép gyártás zászlóshajója. Bollywood-ban évente körülbelül ezer filmalkotást mutatnak be, amelyek az indiai ízlésvilághoz igazodva milliókat csábítanak a mozikba az összes társadalmi és korosztályból. Hogy igazodjanak a szélsőségesen vegyes közönség igényeihez, a bollywood-i filmipar kifejlesztette az ún. „masala-movie” (fűszerkeverék-mozi) koncepcióját, így egy filmen belül megtalálhatóak a vígjátékok, romantikus filmek, akciófilmek és egyéb műfajok ismertetőjegyei. Így fordulhat elő, hogy egy véres, John McClane legrosszabb napjait idéző leszámolás után a főszereplő  Pierre Richard-ot megszégyenítő módon szerencsétlenkedik. Természetesen minden filmben megtalálhatóak a nyugati ember által félve csodált musicalelemek is, mert ezek nélkül eladhatatlan egy valamire való bollywood-i film. Ezt úgy kell elképzelni, mint operaelőadáson az áriát, amikor a legváratlanabb pillanatokban megáll a történet folyása, hogy egy helyzet hangulatát táncos dalbetéttel érzékeltesse a lánglelkű rendező. A filmben elhangzó dalok legalább annyira meghatározzák a film fogadtatását, mint a cselekmény, mert ha a zene nem elég fülbemászó vagy a koreográfia unalmas, akkor a filmet semmi sem menti meg a bukástól. Ilyen igények mellett kevesbé hangsúlyos a sztori a filmekben, és a szereplők jelleme is meglehetősen fekete-fehéren van ábrázolva, hogy a történetet és a szereplők motivációit az egyszerű munkásember is megértse. Így főszereplő mindig jóságos, szép és szenvedélyes, míg az elmaradhatatlan főgonosz sokszor velejéig romlott bűnöző, aki korrupt és jól láthatóan büdös a szája is.
Az ábrázolt jellemek egyszerűsége abból is fakad, hogy még a nagy költségvetésű filmekben is bevett gyakorlat a mellékszerepekre teljesen amatőr statisztákat alkalmazni. Valamilyen rejtélyes okból nyugati turistákat is szokás szerepeltetni. Egy helyi tévhit szerint attól jobb lesz a film... Ezeket a turistákat Mumbay belvárosában toborozzák a szemfüles stábosok. 
    Talán legegyszerűbb lenne a bollywood-i film és a nyugati társai közti különbségeket egy mindkét kultúrkörben feldolgozott témával érzékeltetni. Az egyik legutóbbi ilyen blockbuster a színész ikon Amir Khan főszereplésével készült Ghajini , ami egy 2005-ös, azonos című tamil alkotás hindi remake-je. Ne essünk kétségbe, ha ez nem mond semmit, mert a tamil eredeti Christopher Nolan 2000-ben bemutatott "Memento" c. filmje alapján készült, néhány lényeges változtatással vagy inkább egyszerűsítéssel. A sztori dióhéjban: rövidtávú memóriazavarban szenvedő főhős, Shanjay bosszút akar állni halott barátnője (Kalpana) gyilkosain. A hős hendikeppes kiinduló helyzetét önmagára tetovált üzenetekkel, polaroid felvételekkel és szénné gyúrt testtel próbálja kompenzálni. De hogy jönnek ebbe a sötét, bosszútól és vértől csöpögő thrillerbe a vidám táncjelenetek, amelyek az indiai filmek de facto tartozékai? Természetesen egy pofonegyszerű csavarral, nevezetesen, hogy a történet több mint fele a múltban játszódik, amikor Sanjay még az átlagos milliárdos-hírességek unalmas életét élte, Kalpana pedig szárnyait bontogatta reklámszínésznőként. A filmnek ez a fele minden kétséget kizáróan romantikus vígjáték, a szokásos mi-tudjuk-de-ő-nem-tudja helyzetekkel. Ez egészen addig tart, amíg a szépséges főszereplőnő nem keresztezi a gyermekszerv-kereskedő (!) főgonosz útját, aki ezért egyszerűen halálra veri őt egy vasdarabbal. Persze a férfi főhős is kap egy velőtrázó ütést, amitől aztán kialakul sajátos neuro-pszichológiai állapota. Innen a film – a Nolan- féle eredetitől eltérően – mindenféle jelentősebb csavar nélkül jut el a véresen egyszerű végkifejletig. A történetben található tátongó logikai lyukakat a forgatókönyvíró-rendező A.R. Murugadoss nem nagyon igyekezett betömködni, inkább csak próbálta elterelni róluk a figyelmet a mozgalmas és látványos táncjelenetekkel. Egy bollywood-i film könnyen elbukhat azon, ha a közönségnek nem tetszenek a betétdalok, de a Ghajini ebben is biztosra ment, mert a dalok már a film bemutatása előtt slágerré váltak.

 

    Az indiaiak imádnak mozizni, és azt jó szokásuk szerint nem csinálják fél szívvel. Valóságos népünnepély minden egyes ezüst gyöngyvászon előtt eltöltött alkalom. Mivel gyakorlatilag itt minden film masala, ezért az egész család együtt megy moziba kisgyerekestől, nagypapástól. A filmek hossza bár a legendákkal ellentétben nem éri el a sátántangói mértéket (átlagosan három óra) természetesen csak szünettel viselhető el. A film alatt folyamatos a mászkálás, beszélgetés, evés-ivás, telefonálás, és hangos véleménnyilvánítás. Ha például egy fürdőruhás lányt mutat a kamera, a közönség székéből felpattanva éljenez, és a nagyérdemű óhajának meghajolva a mozigépész készségesen visszajátssza a jelenetet egyszer, kétszer de akár háromszor is. A meztelenség és a szexualitás ugyanis Indiában tabutéma a vásznon és az életben is - hála a mogul hódítók szigorú erkölcseinek - ezért a bikinis nő az ábrázolható erotika maximuma. Állítólag a déli országrészen még ennél is lelkesebbek a nézők. Például néha megdobálják a vásznon megjelenő rosszarcúakat, vagy bedobnak egy kést a fegyver nélkül maradt főhősnek... Jellemzően Tamil Nadu-ban történnek hasonlók, ahol egy Rajnikanth nevű színésznek még tempomot is emeltek. De tulajdonképpen ez nem is egyedülálló jelenség Indiában, hiszen több színésznőnek és közéleti személyiségnek szenteltek már templomot. 
    A filmekre jegyet vásárolni nem mindig egyszerű, mert jegyelővétel a legtöbb moziban nincs, így egy-egy régen várt filmalkotás premierjén pénztárnyitáskor irdatlan sorok kígyóznak. A jegyárak 60-tól (kb. 260 Ft) 250 rúpiáig (kb. 1100 Ft) változnak mozi és hely függvényében, tehát egy multiplex mozijegy nem sokkal kerül kevesebbe, mint nálunk. A nehézkes jegyvásárlásból kifolyólag virágzik a feketepiac, ahol négy-ötszörös áron cserél gazdát egy-egy jegy. Az ebből származó bevételek pedig nagyobbrészt a filmiparhoz számtalan szálon kötődő maffiához vándorolnak.
    A bollywood-i filmek piaca túlnyúlik az indiai szubkontinens határain, köszönhetően a szomszédos országok – Banglades, Pakisztán, Afganisztán, Sri Lanka, Nepál – hasonló filmes igényeinek. Emellett számos távolabbi országban élnek jelentős indiai kolóniák – USA, Nagy-Britannia, Indonézia, az Öböl-országok – amelyek tagjai a filmeken keresztül is igyekeznek kapcsolatban maradni hazájukkal.
    Bizony sok külföldinek kínszenvedés végigülni egy bollywood-i filmet, de képzeljük el azt, hogy a több millió indiai minket, nyugatiakat nem ért meg, mert hogy is bírunk mi megnézni egy filmet, amiben még  táncbetétek sincsenek? Az indiai habitus nem tud olyen száraz eleségen kérődzni, mint a nyugati film, kell neki a románc és a misztikum, akkor is ha akciófilmet néz. És talán ez a minden akadékoskodáson  átgázoló lendület az indiai filmgyártás legnagyobb erőssége. Olyan, a naív lelkesedésből származó alkotói őserő érezhető ugyanis ezeken a filmeken, amit a nyugati világ a '80-as évek óta nem tapasztal. És az indiai film nyilván erre a nemzeti lelkiállapotra reflektál csiricsáré, kedvesen amatőr látványvilágával és szenvedélyes  de egyszerű történeteivel, amik végül bárgyú mosolyt varázsolnak a néző arcára. 

 

 Ez nagyon megható volt :)

2009.01.03

Címkék: film mozi kultúra india legenda mumbay

2 komment